KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Brit nagydíj - vasárnap

Futam
Végeredmény

>Räikkönen: Könnyedén meglehetett volna a második hely!   
Peches hétvégén van túl a Lotus istálló: Kimi Räikkönen a futam végén bukta el dobogós helyezését egy stratégiai hiba okán, míg Romain Grosjeannak egy autóján keletkezett sérülés tette tönkre futamát. 

>Lotus: Nem sikerült a dobogó, de így is jó  
Kimi Räikkönen új rekordot állított fel, egymás után 25 futamon szerzett pontot azzal, hogy az eseménydús Brit Nagydíjon az ötödik helyen ért célba.

>Räikkönen dühös a csapatára   
Kimi Räikkönen csalódottan nyilatkozott a Brit Nagydíjat követően, ahol saját elmondása szerint egy erősebb taktikai döntéssel szinte biztosan megszerezhették volna a második helyezést. 

>Boullier: Kimit izgatja a lehetőség, hogy legyőzze Vettelt  
Miközben a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrég elmondta, bőven van még idejük dönteni 2014-es versenyzőfelállásukról, a Lotus úgy tűnik, mihamarabb tisztázni szeretné, hogy megtarthatja-e Kimi Räikkönent, vagy más versenyző után kell nézniük.

>Az FIA válságérrekezletre hívta a Pirellit  
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke szerdára Párizsba várja a Pirelli képviselőit, hogy egy válságértekezleten vitassák meg a Silverstone-ban tapasztalt gumikáosz hátterét.

>Whiting kis híján leállította a futamot a gumihibák láttán  
Hiába az egy hétvégén elszenvedett öt defekt a bal hátsó kerekeken, a Pirelli előzetes vizsgálatai után továbbra is úgy véli, nincs köze a Silverstone-ban kipróbált új ragasztási technológiának a számos meghibásodáshoz.

 

2013.06.30. 21:58, Vivcsó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.