KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Räikkönen: A Magyar Nagydíj olyan, mintha a hazai futamom lenne

Nyaralás miatt a következő időpontokban nem lesz frissítés az oldalon:07.23.-27.
Sajnos pont a Magyar nagydíj hetére esik így előre is jó szórakozást kívánok Mindenkinek aki kilátogat a Hungaroringre:)! 

>Räikkönen: A Magyar Nagydíj olyan, mintha a hazai futamom lenne  
Kimi Räikkönen a Lotus hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, hogy mindig boldogan érkezik a Magyar Nagydíj helyszínére, a finn szurkolók ugyanis szinte mindig remek hangulatot varázsolnak, a kék és fehér zászlók látványa pedig azt érezteti vele, hogy hazai pályán versenyez.

>Gyulay Zsolt: A jövő héten aláírásra kerül a 2017 és 2021 közötti időszakról szóló szerződés  
Minden készen áll a Hungaroringen az immár 28. alkalommal megrendezésre kerülő Formula 1 Magyar Nagydíjra, így Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke szerint joggal reménykedhetünk abban, hogy 2013 a magyar autósport éve lesz.

>Räikkönen: Talán meglepő, de szeretek elmerülni a részletekben!  
Hogy a Red Bull versenyzője lesz-e, esetleg marad a Lotusnál, egyelőre továbbra is nyitott kérdés. Az viszont biztos, hogy Kimi Räikkönen minden egyes jövőjével kapcsolatos tényezőt gondosan áttanulmányoz.

>Pirelli: A Forma-1 vagy megváltozik, vagy keres egy másik gumiszállítót!  
A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery nemrég az ESPN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Forma-1-nek gyökeres változtatásokra van szüksége, ellenkező esetben ugyanis az olasz gyártó elhagyja a királykategóriát.

>Kinek kell Räikkönen, ha itt van Ricciardo?!  
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a silverstone-i teszten elárulta, nem véletlenül döntöttek úgy, hogy Daniel Ricciardónak adnak tesztlehetőséget a héten, a Mark Webber visszavonulásával megüresedő 2014-es ülésükre ugyanis már csak két versenyző pályázhat eséllyel – Kimi Räikkönen és ő.

>Räikkönen Ricciardo ellen: kétesélyessé vált a Red Bull-ülésért folyó küzdelem  
Red Bull bejelentette, Silverstone-ban lehetőséget a Toro Rosso versenyzőjének, Daniel Ricciardónak a pályán való bizonyításra, Christian Horner utalást tett arra, hogy mostani döntésükkel kétesélyesre szűkült megüresedő üléséért folytatott harc. Az ausztrál tehetségnek Kimi Räikkönennel kell megvívnia élete lehetőségéért.

>Sem Räikkönen, sem Webber nem tesztelt Silverstone-ban  
A Red Bull és a Lotus istálló is módosított eredeti tesztelésre vonatkozó tervein, így sem Mark Webbert, sem Kimi Räikkönent nem láthatjuk ezen a héten Silverstone-ban körözni.

2013.07.20. 12:23, Vivcsó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.