KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Bahreini nagydíj-verseny

Ez a verseny a sok felesleges huzavona után szerencsére nagyon jó volt. Izgalmas volt, fordulatos és előzésekben gazdag. Négy futam négy különböző győztes.

A Mercedeseknek ma nem volt jó versenye. És úgy néz ki, hogy nem léptek az első helyre gyorsaságban. Meg mondom, az őszintét örülök is neki egy kicsit, hogy eddig nincs duplázó pilóta, se csapat. Azt hiszem Rosberg megérdemelné a büntetést. Mert kétszer csinálta meg ugyanazt, ha csak egyszer akkor talán nem lenne annyira vészes a dolog, de kétszer. Nah azért ésszel versenyezzünk!
A Ferrarinál mindkét versenyző pontot szerzett. Bár ez sem volt egy jó versenyük, azért Massanak talán mégis.
A McLarennek versenyben mutatott tempója hihetetlen mennyire nem volt jó. Meglepett a sebességük. Kiesés Button részéről, Hamiltonéról meg egy nyolcadik hely. Nem lehet mindig harmadik.
A Williamseknek is a szokásosnál jóval rosszabb versenye volt.
A Saubereknek szintén, nem is rémlik, hogy az előző versenyekhez hasonlóan kiemelkedő történt volna velük. Gondolok itt a jó taktikára például.
A Force Indiának egy hatodik és egy tizenkettedik helyet hozott ez a verseny. Hát vegyes érzelmekkel távozhatnak Bahrainból. Bár kijelenthetem,hogy ők várták a legjobban a verseny végét.
A kis csapatok ahogy nevezzük őket sajnos nem tudnak akkora tempóval fejlődni,hogy ne legyenek ennyire messze az elejétől. Bízom azért abban, hogy egyszer nagyobbat is sikerül előre lépniük.
A Red Bull mint idei negyedik győztes csapat,ma nagyon szépen ment legalábbis Vettel részéről. Jól ment a kis német srác. Gratuláció kijár Neki. Webber meg hozta a szokásos negyedik helyet.
 
Végül pedig a Lotus. Ami eddig nem jött be az ma mind sikerült. Jó taktika,jó tempó,közepes boksz munka. Elképesztő ez az eredmény. Ennek örömére feljöttek a harmadik helyre a konstruktőri versenyben.
Grosjeannak az első dobogója Kiminek pedig a visszatérése utáni első dobogója.
Gratulálok mindkettejüknek. De Kimi, nem térek magamhoz,hát hogyan ment?!Hihetetlen ez az ember. Nagyszerű eredmény. Így tovább!
 
 
    
 

2012.04.22. 16:58, Vivcsó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.