KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Jövőre erősebb lehet a Lotus

>Visszapillantó (2. rész): Miért jó a Lotus lazasága Kiminek?   
Forma-1-es szezonértékelő interjúsorozatunk első részében Matics Zsolt Robert Kubica F1-es visszatérésének esélyeiről és a lengyel egyéb lehetőségeiről beszélt. Ha az volt a bemelegítés, akkor most belevágunk a dolgok közepébe – a 2. részben a Lotus belső légköre, Kimi Räikkönen szárnyalása, Romain Grosjean törés-zúzása, és mindezek háttere lesz terítéken.

>Räikkönen: Nem igaz, hogy a versenyzőket megkérdezik, miként építsék az autót  
A sztereotípia Kimi Räikkönenről mindig is azt tartotta, hogy a finnt kevésbé érdekli a Forma–1 technikai oldala, valamint a mérnökökkel közösen elvégzendő feladatok. A finn a Turun Sanomatnak a szimulátorok fölöslegességéről, a mérnökökkel való közös munka túlmisztifikálásáról és egy 2013-as technikai változásról is nyilatkozott.

>Räikkönenék támadásban   
Idén egy futamot nyertek Kimi Räikkönen révén, s harmadik helyen végeztek a csapatok pontversenyében. A Lotus elégedett lehet a hamarosan véget érő esztendő mérlegével, és erőt meríthet belőle a 2013-as szezonhoz, amely során új hozzáállással még magasabb célok elérése lesz a céljuk.

>Boullier: Jövőre sokkal erősebbek leszünk   
A Lotus csapat vezetője, Eric Boullier szerint minden adott ahhoz, hogy a 2013-as szezonban még az ideinél is sokkal erősebbek legyenek, ha legalább olyan jó autóval kezdhetik meg majd a bajnokságot, mint tették azt 2012-ben.

>Surert lenyűgözte Räikkönen visszatérő éve   
Kimi Räikkönen idén két év kihagyás után tért vissza a Forma–1-be. Első szezonja máris sikeresnek mondható a Lotusszal, hiszen több dobogós helyezés között egy győzelmet is szerzett Abu-Dzabiban, ráadásul az év mind a húsz versenyén célba ért, amivel 2012 legmegbízhatóbb versenyzője is lett. 
 

2012.12.29. 13:20, Vivcsó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG