KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Räikkönen Abu-Dzabiról: Közel van a szálloda, ez nagyon jó!

Kimi Räikkönen nemrég a Lotus hivatalos honalapjának adott nyilatkozatában beszélt az Abu-Dzabi Nagydíj helyszínéről, magáról a versenyről, emlékeiről, terveiről és arról, hogy miért tartja különösen unalmasnak eddigi utolsó ferraris futamát...
 
Milyen érzésekkel térsz vissza tavalyi futamgyőzelmed helyszínére?
Ugyanúgy állok hozzá, mint az összes többi versenyhez. Tavaly nagyon jó eredményt értem el ezen a pályán, de az első itteni futamom, a 2009-es nagyon unalmas volt. Természetesen idén is szeretnék jól szerepelni, azt azonban, hogy mennyire leszel versenyképes, csak akkor tudod meg, amikor már pályára léptél.
 
Mit gondolsz magáról a létesítményről?
Ez egy nagyszerű hely! A pálya mellett van egy nagy szórakoztatóközpont, és a kikötőben horgonyzó hajók is igen látványosak. Általában mindig rengeteg szenvedélyes rajongó látogat ide, és a szálloda is roppant közel van a pályához, ezt például nagyon szeretem benne. Magát az aszfaltcsíkot is kedvelem, hiszen korábban jó eredményeket értünk el rajta.
 
Van valami, amit kedvelsz magában Abu-Dzabiban?
Szeretem az itteni időzónát. Nagyon barátságos! Ezen a helyszínen ugyanis mindent a megszokott módon tesztel, azaz a szokásos időben ébredsz és mindent a megszokott időrendben végzel. Azt is nagyon szeretem még, hogy olyan későn indul a futam.
 
Mi a véleményed a pályáról?
A létesítmény, és a környezet szerintem felülmúlhatatlan! A pálya vonalvezetése miatt az előzése igazi kihívást jelent ezen a helyszínen. Éppen ezért az időmérő edzésen nagyon jól kell teljesítened, ha sikeresen akarsz szerepelni. Van néhány kanyar, ahol sok leszorítóerőre van szükséged és nem kevés tapadásra, sőt az sem árt, ha maximálisan kihasználod a kerékvetőket. Tipikusan olyan pálya, ahol nagyon sok részletnek kell összeállnia egy hétvégén. Amikor ez összejön, akkor nagyon jó itt versenyezni. Volt már itt egy nagyon unalmas versenyem, amikor beragadtam a középmezőnybe, és volt egy nagyszerű, amikor az élen csatázhattam. Szerintem egyértelmű, hogy melyiket kedvelem!
 
Szóval, a 2009-es futam nem tartozik a kedvenceid közé?
Az egy unalmas verseny volt. Végig a középmezőnyben voltam, és végül tizenkettedik lettem, de semmit sem tudtam tenni ez ellen. Az ilyen versenyek nem a legjobbak…
 
Milyen érzés volt tavaly megszerezni pályafutásod tizenkilencedik győzelmét?
Nagyon boldog voltam a csapat miatt, persze magam miatt is, de elsősorban tényleg az alakulat miatt, és azok miatt a srácok miatt, akik Enstone-ban dolgoznak. Elég nehéz szezon volt, szóval mindenki rászolgált a győzelemre. Nekem csak egy újabb győzelem volt a listán, de nagyszerű volt azoknak, akik folyamatosan támogattak engem és a csapatot is. Persze örültem, hiszen azelőtt elég régen nyertem már, viszont a régebbi győzelmek is ilyenek voltak. Nem a legjobb autóval versenyeztünk, de harcoltunk és végül sikerült nyernünk!
 
Az esti verseny befolyásolja a felkészülésed?
Mivel később startolunk, így értelemszerűen később kell felkelnem. A körülmények változása természetesen különleges és egy egészen egyedi kihívás, olyannal ugyanis sehol máshol sem találkozunk, hogy egy futam napsütésben kezdődjön és a lámpák fényénél érjen véget. Ez különleges, de egyben érdekes és látványos is. A szurkolók szemszögéből is.
 
Többször produkáltál látványos felzárkózást, a Forma-1-ben mi a titka az előzésnek?
Nem szabad tervezni az ilyesmit. Rengeteg lehetőség hirtelen érkezik és ott, abban a pillanatban kell megragadnod. Ez néha sikerül, néha pedig nem. Mostanság sokáig kell várni valaki mögött, hogy végre elszánd magad az előzésre, néha pedig azt kell kivárni, hogy elfogyjanak a gumiabroncsai, és akkor lecsaphatsz a lehetőségre, azaz előzhetsz!
 
Milyen volt az Indiai Nagydíj?
Különleges stratégiát választottunk, hiszen csak egyszer cseréltünk kereket, de ez ezúttal nem jött be, igaz a kései második kiállással, amit a futam közben iktattunk be, semmit sem veszítettünk azokhoz képest, akik egyébként is kétszer voltak a bokszban. Sajnos a versenyen fékproblémáim voltak, ami a forgalomban a túlmelegedés miatt még rosszabb lett, így nem tudtam eleget előzni.
 
Mi a cél a hétvégi futamra?
Jó lenne egy olyan futam, mint a tavaly, egy a 2009-eshez hasonló viszont nagyon nem!
(motorsportal.hu)

"Räikkönennel még senki sem beszélt így!"   

 

2013.10.31. 16:42, Vivcsó

Kimi nyilatkozata a futam után

A finn a futam hajrájában három pozíciót is veszített elkopó gumijai miatt, s végül másodszor is kiállt kereket cserélni. Räikkönen elárulta, az egész versenyen fékproblémákkal küzdött. „Az első húsz körben nehéz volt a fékekkel. Nagyon túlmelegedtek, és amikor közel kerültem valakihez, mindig kihagytak. Aztán a futam legvégén a gumiknak is annyi volt. Nagyon csalódott vagyok” – mondta.

(hirado.hu)

2013.10.27. 20:17, Vivcsó

Futam

Sebastian Vettel nyerte a futamot,ez pedig egyben azt is jelenti,hogy az idei világbajnokságot is ő nyerte. Kimi a 7.helyen ért célba.

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

60 laps - 1h31m12.187s

2

02

Nico Rosberg

Mercedes AMG

+29.823

2

03

Romain Grosjean

Lotus Renault

+39.892

1

04

Felipe Massa

Ferrari

+41.692

2

05

Sergio Perez

McLaren Mercedes

+43.829

2

06

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

+52.475

2

07

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

+67.988

2

08

Paul di Resta

Force India Mercedes

+72.868

2

09

Adrian Sutil

Force India Mercedes

+74.734

1

10

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

+76.237

2

11

Fernando Alonso

Ferrari

+78.297

3

12

Pastor Maldonado

Williams Renault

+78.951

2

13

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

+1 lap

2

14

Jenson Button

McLaren Mercedes

+1 lap

4

15

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

+1 lap

3

16

Valtteri Bottas

Williams Renault

+1 lap

2

17

Max Chilton

Marussia Cosworth

+2 laps

2

18

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

+2 laps

2

19

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

+6 laps

4

20

Mark Webber

Red Bull Renault

DNF

2

21

Charles Pic

Caterham Renault

DNF

3

22

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

DNF

1

(motorsport.nextgen-auto.com)

2013.10.27. 13:22, Vivcsó

Räikkönen: Jobb helyzetben vagyok, de még mindig nem az igazi

Kimi Räikkönen a hatodik, Romain Grosjean a 17. rajtkockát szerezte meg az Indiai Nagydíj időmérő edzésén. A Lotus a francia szombatját csúnyán eltaktikázta, ám hiszi, vasárnap mindkét versenyzőjének sikerül előrébb lépnie.
A Magyar Nagydíj óta nem indult ennyire előkelő helyről Kimi Räikkönen, mint ahonnan Indiában fog: a Lotus finn versenyzője a Hungaroringhez hasonlóan ezúttal is a hatodik rajtpozíciót szerezte meg. Miután hónapok óta bevallottan küszködik a kvalifikációkon (az új gumikkal és autója alulkormányzottságával), Räikkönen ezúttal sem volt teljesen elégedett időmérőjével.
 
„Nem volt éppen ideális ez az időmérő, és még mindig gondot okoz az alulkormányzás. De az autó összességében jobb, mint tegnap. A gumikkal egész körön keresztünk jól kellett bánni az időmérőn. Vagyunk, ahol vagyunk a rajtrácson. Meglátjuk, mire jutunk innen holnap, én mindent beleadok. Összességében jobb a helyzetem, mint az előző versenyeken, de még mindig nem tartott ott, ahol szeretnék” – ismerte el Räikkönen, aki több mint egy másodpercet kapott a pole-szerző Sebastian Vetteltől.
 
„Kiminek sima edzése volt, nem történt vele semmi drámai. Ő az első, aki elismeri, hogy mostanság nem megy neki valami jól az időmérőkön, így aztán nagyjából oda került a rajtrácson, ahová vártuk őt a délelőtti edzés után. Az ő autóját inkább a versenyre lőttük be, míg Romainnál igyekszünk kitalálni valamit, hogy segítsünk rajta. A versenytempónk a közepes keveréken jónak tűnt, így reméljük, sikerül előrébb kerülnünk.”
 
„A lágyabb keverék gyorsan szemcsésedik, miközben a keményebb jobb választásnak tűnik a futamra. Nagyjából egy másodperc van közöttük körönként a hosszú etapok során. A verseny kulcsa tehát az lesz, miként bírják a lágy bal első gumik – valamint a kevésbé terhelt jobb elsők –, különösen nagy üzemanyag-terhelés mellett” – jósolta Permane.
(motorsportal.hu)

Räikkönen: Sokkal gyorsabb is tudnék lenni, de…

2013.10.26. 17:25, Vivcsó

Räikkönen rekorddöntés előtt

Hamarosan hivatalosan is Kimi Räikkönen lehet az előzések királya a Forma–1-ben. Miközben a finn versenyző idén mindenkinél többet előzött, hamarosan övé lehet az egy idényben bemutatott legtöbb előzés rekordja is.
 
A Turun Sanomat a Forix statisztikája hivatkozva azt írja, a jelenlegi rekordot három világbajnok, Niki Lauda, Michael Schumacher és Sebastian Vettel tartja – egyaránt hatvan-hatvan szezonon belül bemutatott előzéssel. Az osztrákok háromszoros világbajnoka még 1984-es bajnoki szezonjában érte el ezt a rekordot a McLarennel, Schumacher a hullámvölgyektől sem mentes 2003-ban csatlakozott hozzá, míg Sebastian Vettel tavaly állította be kettejük csúcsát.
 
Kimi Räikkönen viszont akár már Indiában túlszárnyalhatja mindhármukat. A finn jelenleg53 előzésnél tart a 2013-as szezonban, tehát már csak nyolc pozíciócserére van szüksége ahhoz, egyedüli rekorderré váljon. A finn a jelenlegi mezőny egyetlen tagja, aki minden futamon képes volt előzni – legtöbbször (hétszer) Kínában és Olaszországban.
 
Mindez ugyanakkor egyfajta kritika is a finn számára, hiszen ennyi előzést bemutatni leginkább amiatt kénytelen, mert az időmérőkön nem teljesít jól (átlagos helyezése a 7-8. pozíció). Az összevetést ráadásul megnehezíti, hogy míg Lauda és Schumacher idejében nem voltak az előzést segítő eszközök, addig Vettel és Räikkönen esetében a DRS és a KERS is komoly segítséget jelent a versenyzőknek.
 
2007 bajnoka a finn Turun Sanomatnak elárulta, nincs titka, az előzéseket nem lehet tervezni, azok minden esetben spontán jönnek. „Összességében az előzési lehetőség mindig hirtelen jön, így folyamatosan készen kell legyél arra, hogy reagálni tudj. Mindig meg kell próbálnod, ha sikerül, ha nem. A lehetőség olykor megadatik, máskor nem. Sok minden függ az autódtól is, illetve attól, a másik fél hibázik-e. Egyes helyeken lehetetlen előzni. Tavaly Indiában például képtelen voltam túljutni Felipe Massán, ami igazán bosszantó tud lenni” – mondta Räikkönen.
(motorsportal.hu)
2013.10.26. 12:00, Vivcsó

Időmérő

A holnapi versenyen Sebastian Vettel,Nico Rosberg sorrendben indulnak az első sorból.Kimi a 6. legjobb időt futotta meg az időmérőn.

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:25.943

1:24.568

1:24.119

02

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:25.833

1:25.304

1:24.871

03

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:25.802

1:25.259

1:24.941

04

Mark Webber

Red Bull Renault

1:25.665

1:25.097

1:25.047

05

Felipe Massa

Ferrari

1:25.793

1:25.389

1:25.201

06

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:25.819

1:25.191

1:25.248

07

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:25.883

1:25.339

1:25.334

08

Fernando Alonso

Ferrari

1:25.934

1:24.885

1:25.826

09

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:26.107

1:25.365

1:26.153

10

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:25.574

1:25.458

1:26.487

11

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:25.673

1:25.519

 

12

Paul di Resta

Force India Mercedes

1:25.908

1:25.711

 

13

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:26.164

1:25.740

 

14

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:26.155

1:25.798

 

15

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:26.178

1:26.134

 

16

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:26.057

1:26.336

 

17

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:26.577

   

18

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:26.842

   

19

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:26.970

   

20

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:27.105

   

21

Charles Pic

Caterham Renault

1:27.487

   

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:28.138

   

(motorsport.nextgen-auto.com)

2013.10.26. 11:56, Vivcsó

Harmadik szabadedzés

A harmadik szabadedzést is Sebastian Vettel nyerte.Kimi a 11. lett.

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:25.332

 

35

02

Mark Webber

Red Bull Renault

1:25.892

+0.560

38

03

Fernando Alonso

Ferrari

1:26.105

+0.773

39

04

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:26.306

+0.974

40

05

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:26.350

+1.018

36

06

Felipe Massa

Ferrari

1:26.435

+1.103

41

07

Paul Di Resta

Force India Mercedes

1:26.438

+1.106

38

08

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:26.441

+1.109

40

09

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:26.489

+1.157

39

10

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:26.557

+1.225

36

11

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:26.635

+1.303

32

12

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:26.641

+1.309

23

13

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:26.737

+1.405

40

14

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:26.847

+1.515

36

15

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:26.876

+1.544

30

16

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:26.883

+1.551

31

17

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:27.259

+1.927

17

18

Charles Pic

Caterham Renault

1:27.941

+2.609

37

19

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:28.019

+2.687

34

20

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:28.498

+3.166

39

21

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:29.094

+3.762

27

22

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:29.169

+3.837

32

(motorsport.nextgen-auto.com)

2013.10.26. 09:17, Vivcsó

A megoldás adva van, de Räikkönen mégis szenvedni kénytelen

Kimi Räikkönen úgy érzi, a gumik használatára vonatkozó szabályok megkötik a kezét, emiatt nem tud felülkerekedni az őt futamok óta gyötrő egykörös problémáin. A finn szeretne kilépni ördögi köréből.
 
Hogy nem fekszenek neki a Magyarország óta használatos új gumikonstrukciók, már eddig is tudtuk. Azok után, hogy Indiában ismét elmaradt csapattársától, Romain Grosjeantól (a francia 3., ő 8. lett), Kimi Räikkönen azt is elárulta, egykörös teljesítményén amiatt nem képesek javítani csapatával, mert az új gumik bevetése óta a Pirelli szigorúan felügyeli az autók beállításait is. A finn szerint ugyan lenne ellenszer a gumigondjaira, mivel sem a guminyomással, sem a kerékdőléssel nem variálhatnak túl sokat, kénytelen elfogadni, hogy egyszerűen nem vezetheti úgy az autóját, mint korábban.
 
„A kerékdőlés és a guminyomás beállításánál meglévő korlátozások nagyban megnehezítik a dolgomat. Nem sok mindent lehet tenni, és sajnos egy kicsit benne ragadtunk a problémákban. Ha szabadon tehetnénk bármit a kerékdőléssel, sokkal könnyebb lenne minden. De ez van. Az egyetlen mért kör problémát jelent, de a versenyen már nincs akkora gond, mivel ott nem kell annyira keményen nyomni. Remélhetőleg még ki tudunk próbálni pár dolgot, de ha nem rajtolhatunk jó helyről, nem sokra jutunk. Ez egy ördögi kör, amiből igyekszünk kikeveredni. Nem aggódom emiatt. Bizonyos helyeken talán valóban lehetnék gyorsabb, de együtt kell élni ezzel a helyzettel” – idézi az Autosport Räikkönent, akinek az autója elejével van a legtöbb problémája.
 
2007 bajnoka egyébként abban bízik, ezen a hétvégén valamelyest jobb helyzetben lesz, mint az előzőkön volt – szerinte mai időeredménye némiképp csalóka. „Van még pár ötletünk, így szerintem még fejlődhetünk. Úgy vélem, ezúttal jobb lehet a helyzet, mint az előző futamokon. Ma délelőtt volt pár nehézségünk, délután pedig az első etapom idején kockásra fékeztem a keményebb keveréket, ezért azt a szettet többé nem használhattam úgy, mint szerettem volna, mivel az egyenesben semmit sem láttam a vibrációtól” – magyarázta a finn.
(motorsportal.hu)
 
 
2013.10.26. 09:09, Vivcsó

Második szabadedzés

A második szabadedzést is Sebastian Vettel nyerte.Kimi a 8. leggyorsabb időt futotta meg.

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:25.722

 

35

02

Mark Webber

Red Bull Renault

1:26.011

+0.289

38

03

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:26.220

+0.498

36

04

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:26.399

+0.677

36

05

Fernando Alonso

Ferrari

1:26.430

+0.708

39

06

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:26.582

+0.860

40

07

Felipe Massa

Ferrari

1:26.601

+0.879

41

08

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:26.632

+0.910

32

09

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:26.857

+1.135

40

10

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:26.972

+1.250

39

11

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:27.304

+1.582

17

12

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:27.375

+1.653

36

13

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:27.429

+1.707

31

14

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:27.491

+1.769

40

15

Paul Di Resta

Force India Mercedes

1:27.608

+1.886

38

16

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:27.720

+1.998

23

17

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:27.949

+2.227

34

18

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:28.431

+2.709

30

19

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:28.692

+2.970

39

20

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:28.799

+3.077

32

21

Charles Pic

Caterham Renault

1:29.366

+3.644

37

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:30.164

+4.442

27

(motorsport.nextgen-auto.com)

2013.10.25. 12:10, Vivcsó

Első szabadedzés

Sebastian Vettel nyerte az első szabadedzést.Kimi a 17. lett.

01

Sebastian Vettel

Red Bull Renault

1:26.683

 

24

02

Mark Webber

Red Bull Renault

1:26.871

+0.188

17

03

Nico Rosberg

Mercedes AMG

1:26.899

+0.216

23

04

Romain Grosjean

Lotus Renault

1:26.990

+0.307

20

06

Lewis Hamilton

Mercedes AMG

1:27.227

+0.544

21

07

Jenson Button

McLaren Mercedes

1:27.335

+0.652

23

08

Sergio Perez

McLaren Mercedes

1:27.416

+0.733

23

09

Felipe Massa

Ferrari

1:27.692

+1.009

21

09

Nico Hulkenberg

Sauber Ferrari

1:27.770

+1.087

19

10

Valtteri Bottas

Williams Renault

1:27.800

+1.117

23

11

Jean-Eric Vergne

Toro Rosso Ferrari

1:28.035

+1.352

25

12

Fernando Alonso

Ferrari

1:28.214

+1.531

6

13

Daniel Ricciardo

Toro Rosso Ferrari

1:28.336

+1.653

18

14

Pastor Maldonado

Williams Renault

1:28.342

+1.659

21

15

Adrian Sutil

Force India Mercedes

1:28.468

+1.785

20

16

Esteban Gutierrez

Sauber Ferrari

1:28.538

+1.855

18

17

Kimi Raikkonen

Lotus Renault

1:28.730

+2.047

18

18

James Calado

Force India Mercedes

1:29.197

+2.514

22

19

Giedo Van der Garde

Caterham Renault

1:29.413

+2.760

24

20

Jules Bianchi

Marussia Cosworth

1:29.560

+2.877

20

21

Charles Pic

Caterham Renault

1:30.026

+3.343

23

22

Max Chilton

Marussia Cosworth

1:30.471

+3.788

17

(motorsport.nextgen-auto.com)

Räikkönen büntetéssel kezdte hétvégéjét

2013.10.25. 11:42, Vivcsó
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!