KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Brit nagydíj - csütörtök

>Räikkönen: Ha nem érdekelne a Red Bull, valami baj lenne a fejemmel  
Pár órával ezelőtt Mark Webber hivatalosan is bejelentette, hogy tizenkét év után elhagyja a száguldó cirkuszt és a megbízhatósági autóversenyzésben próbál szerencsét, távozásával pedig felelevenedtek a 2007-es világbajnok csapatváltásáról szóló hírek. 

>Damon Hill véleménye Vettelről,Räikkönenről,Alonsoról  
Damon Hill nemrég a 2013-as versenyévad három főszereplőjéről, azaz a világbajnoki cím elhódítására legnagyobb eséllyel pályázó trió tagjairól beszélt, akik közül elmondása szerint Kimi Räikkönen a legérettebb, Fernando Alonso a legösszetettebb, Sebastian Vettel viszont hihetetlen teljesítményének köszönhetően hamar túlnőhet rajtuk és legendává válhat.

>Szabad az út Räikkönen előtt?   
Mark Webber F1-től való távozásával ismét mozgásba lendülhet a versenyzői piac: kétség kívül a Red Bull megüresedő ülése lesz a legkapósabb. Jelölt több is van rá, a favorit vélhetően Kimi Räikkönen, de gyors döntésre nem érdemes számítani.

>Mansell lesz a versenybíró  
A Brit Nagydíj versenybírói testületében Nigel Mansell képviseli majd a pilótákat, ezt a szerepkört már három év óta folyamatosan a brit tölti be Silverstone-ban.

>Vettel: Ki ne örülne, ha Räikkönen lenne a csapattársa?  
Miközben a Red Bull nem kommentálja a német média azon értesüléseit, miszerint a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz már megtette ajánlatát Mark Webbernek a szerződéshosszabbításra, a csapat világbajnoka, Sebastian Vettel elárulta, nem ijedne meg a kihívástól, így Kimi Räikkönent is szívesen látná csapattársaként.

>Whiting: Az új motorok lenyűgözőek! Biztonságosak és hatékonyak lesznek  
Az FIA versenyigazgatója szerint az új erőforrások bevezetésével egy lenyűgöző időszak veszi kezdetét a Forma-1-ben, a jövőre debütáló motorok ugyanis biztonságosan és hatékonyan működnek majd, sőt véleménye szerint a jelenlegieknél több lóerő leadására lesznek képesek.

  

2013.06.27. 20:47, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!