KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Kínai nagydíj-vasárnap

Sziasztok!

Mérhetetlenül mérges vagyok.Kimi az egyik pillanatban még a második a futam végén pedig a tizennegyedik.
A szokásos verseny utáni véleményemet akkor most a Lotussal kezdem.Az autó jó.De egyszerűen nem tudják kihozni azt, ami benne, rejlik.Hihetetlen mekkora bakikat tudnak csinálni és ezek nagymértékben befolyásolják az eredményeket.Egy biztos pontszerző helyet dobtak el ma.Legalábbis Kimi részéről.Ugyanakkor Grosjeannak végre sikerült befejezni egy versenyt, ami pontokat is jelentenek neki.
A Ferrarik illetve most Alonso malajziai győzelme sokat jelenthet Neki és a Csapatnak ,mert most hasonló problémáik voltak mint ami volt Ausztráliába.Rossz időmérő,jó versenytempó.Massa teljesítménye valamivel jobb volt mind eddig,de így se sikerült a pontszerzés.
A Mercedes viszont rátalált a helyes útra.Vagyis úgy néz ki.Aztán,hogy ez kitart vagy csak egy kiugró eredmény.Meglátjuk,de jót tesz a világbajnokságnak ez a változatosság.Az egyetlen kieső Schumacher volt.Sajnálom azért,hogy nem sikerült befejeznie a versenyt.Többek között Ő is megérdemelné már,hogy jó versenyt fusson.Rosbergnek meg hatalmas gratuláció az első győzelméhez.Szépen versenyzett.
A McLareneknek jó is meg rossz is volt a futama.Úgy gondolom azért még ők a leggyorsabbak.De nem annyival,hogy ez meglátszódjon,mint tavaly a Red Bullnál.Ennek ellenére kihozták a mai versenyből a maxiumumot.Egy második és harmadik hely.
A Red Bullok úgy érzem tanácstalanok egy kicsit.Ha úgy nézzük nem rossz az negyedik és az ötödik hely.Az elmúlt években nem ehhez vagyunk szokva tőlük.
A Sauberek pedig szépen csendben felzárkóznak.Abszolút nem rossz a tempójuk és egész jól állnak.
A kiscsapatok hozták a szokásost.
Jó a mezőny,jó eddig az év,jók a versenyek.
A mai futam is izgalmas volt.Ezek a Pirelli gumik pedig hát meg van a cifra véleményem:).
Ti mit gondoltok a mai versenyről?
Végeredmény   

 

2012.04.15. 11:07, Vivcsó Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG