A hihetetlenül jó Brazil futam után még így pár nappal később sem fogtam fel, hogy az idei 20 futamból álló verseny évad véget ért. Nehezen tudom összeszedni a gondolataimat ezzel az évvel kapcsolatban hisz annyi minden történt. Kezdve a Lotus bejelentésével, miszerint Kimi velük kezdi meg a 2012-es évet, aztán a sikeres teszteken (közben mégsem annyira) keresztül a jobbnál jobb futamokon át.
Nem tudok kiemelni egy momentumot sem, mert az összes csodálatos volt. Már maga az, hogy Kimi visszatért felért egy világbajnoki címmel. Meg vallom az őszintét nem számítottam ilyen jó évre, kicsit a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher visszatérése visszavetette a pozitív hozzáállásomat, hisz mégiscsak egy Schumacherről beszélünk. Aztán ahogy jöttek a teszt eredmények egy kicsit, nagyon kicsit bíztam benne, hogy párszor felállhat a dobogóra. Most pedig így végig gondolva az egész évet nem hiszem el, hogy ennyiszer sikerült neki, és az a győzelem, senkinek nem kell mondanom. Hozzáteszem, jobban örültem volna, ha nem így nyer, de most már ez sem érdekel, mert megérdemelte.
Hihetetlenül stabil évet teljesített Kimi, az egyetlen ember a mezőnyben, aki minden versenyen célba ért. Arról nem is beszélve, hogy a Kínai nagydíj kivételével mindig top10-ben fejezte be a versenyeket.
Köszönöm Neki, hogy részese lehettem a csodálatos menetelésének, a fantasztikus előzéseinek és a viccesebbnél viccesebb pillanatainak.
Idén még maradt egy momentuma, aminek Mi kifejezettem örülünk, Ő elmondása szerint már nem annyira, ez pedig a december 7-én megrendezésre kerülő FIA gála.
Nem baj, Kimi majd valahogy kibírod:)!
Szerencsére többségben izgalmas és fordulatos versenyeket láttunk. Tényleg az egyik legjobb év volt, amit életemben láttam (2007. azért még mindig a No.1). Nyolc különböző győztes, hat különböző csapat, számos dobogós. Kívánom Magunknak, hogy ehhez hasonlót vagy jobbat lássunk jövőre.
Addig is valahogy túl kell élnünk ezt a több mint 100 napos várakozást. Kitartást Mindenkinek!
2013.március 17-én folyt. köv……